A SZERELEM HULLÁMHOSSZÁN

TISZTA SZÍVBŐL



Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni
kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.
Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos
szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy
seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a
legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke
volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.


Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:


- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...


Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú
is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a
két szívet.

Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De
tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal
helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg
nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.


- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.


A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:


- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A Te
szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.


- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.

Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit
megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem
élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből.
Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen
szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre
emlékeztet amit megosztottunk egymással.

Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam
cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az
üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos
kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak,
mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és
talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük
szeretetével.

Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.


A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez,
kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az
öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is
kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak
adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy
tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve
most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és
együtt indultak útjukra.


Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

Örök igazság: a szerelem

a legnagyobb, a legszentebb

dolog, mit ha nem ismersz

nem vagy nő, nem vagy férfi.

Kell valaki, aki megért téged,

kell, hogy úgy érezd megérted.

Valaki, ki úgy érzed, szeret,

s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.

Vele álmodsz, vele ébredsz fel.


Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten

s ha megleled, s azt hiszed, a tied,

soha el nem veszted, mint esőcseppet

a végtelen tenger, elnyel, magába fogad

a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem.

Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz,

a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda,

"Nálad meddig tart ez a szerelem? Felelj erre, kérlek, most nekem! Mikor, hol kezdődött, tudod-e, Hol a vége és a kezdete? Egyszer két ember csak összenézett, És azzal nem ért még véget, Így kezdődött, s jött a folytatás. Forró nyár volt, és az arcunk égett, És a tűz még most is éget. Nálad meddig tart a lángolás? Nálad meddig tart ez a szerelem? Én a választ egyre keresem. Hogyha úgy érzed, hogy vége már, Csak egy szót, egy szót mondjál! Nálad meddig tart ez a szerelem? Mindegy most, csak addig szép legyen! Soha nem lesz vége, most úgy érzem, és el is hiszem. Nálam addig tart ez a szerelem, Amíg itt vagy énvelem, itt vagy énvelem, itt vagy énvelem."